“Kislányos álmodozó vagy!”- mondta. Határozott és dühítő könnyedséggel. Azt gondoltam, ez most akár egy komoly pillanat is lehetne. Ismerős volt ez a hangulat. A bizonytalanság kendőzetlen bája, az el nem érünk egymáshoz már soha illúziója.
Kislányos álmodozó. Mellbe vágott a gondolat. Így az ötödik X felé… Az utolsó 100 méteren, ahogy a barátnőm mondaná. Láttam magam fodros ruhában és hímzett mellényemben, ahogy az udvaron pörgök és közben egyre jobban szédülök. Amikor titokban elolvasom a szerelmes levelet a suli vécéjében, amit a köpenyemben találtam. Majd kiugrott a szívem a helyéről, amikor megláttam az írást. Milyen szép, kacskaringós betűk, szívecskés papíron! Amikor irigykedve bámultam az osztálytársnőim domborodó melleit, mert az enyémek valami érthetetlen okból elfelejtettek növekedésnek indulni. Amikor rájöttem, hogy a fiúk csak azt akarják és ez teljesen normális. Emlékszem, ahogy rövid frizurámat oldalra fésülve, a fülem mögé simítva nézegettem magam a tükörben valami jelre várva. Kiálltam az esőre, mert azt hittem így majd megnövök. De akkor is kiálltam, amikor meleg volt és csak úgy jólesett. Nyáron a nap szerelmese voltam, télen pedig angyalkát formáltam a hóban. Verset tanultam és éneket, hogy a templomban szépen szóljon. Úgy zenget-bongott a hangom, hogy el voltam bűvölve magamtól. Apróra vágtam a hagymát, hogy a nagyinak segítsek. Vagy pelenkát mostam, hogy az öcsémnek legyen tiszta. Néha a húgommal vitáztam, de több volt benne a móka mint az indulat. Mindig ki volt borulva, amikor az én kinőtt ruháimat kellett hordania.
Azt mondták, fel van vágva a nyelvem. Ezt a felnőttek ismételgették folyton és sokáig nem értettem, hogy mit jelent. Olyan 6-7 éves lehettem, amikor egyszer megkérdeztem a nagyit, hogy mit csináltak a nyelvemmel? Erre ő azt válaszolta nevetve: “Semmit drágám, csak mosolyogj többet és néha beszélj kevesebbet!”
Az első magas sarkúm egy sötétbordó karakter cipő volt. Még akkor is viseltem, amikor már annyira szorított, hogy minden egyes lépés kínszenvedés volt. 13 évesen talán voltam már 30 kiló. Kisfiús alkatom és rövid frizurám miatt egyáltalán nem úgy néztem ki mint egy kis hölgy. Tényleg nem voltam csajos, de a fiúk mégis kedveltek. Megfogadtam a nagyi tanácsát, de csak részben. Huncutul bámultam a fiúkat és persze hihetetlenebbnél hihetetlenebb sztorikkal ámítottam őket. Ők persze mindent elhittek. Soha nem hazudtam, csak egy kicsit kiszíneztem a történeteket és láttam, hogy ez tetszik az embereknek.
Arról álmodtam, hogy egyszer majd lesz egy hely, ahol mindig meleg lesz. Ahol nem kell irha bundát viselni, mert azt mérhetetlenül gyűlöltem. Hogy lesz saját házam, ahol gyönyörű rózsákat fogok ültetni és violát az ablak alá. Kislányként egy kisfiús testben arról ábrándoztam, hogy egyszer gigantikus melleim lesznek és hosszú combjaim, aminek egy férfi sem tud majd ellenállni. Aztán később arról ábrándoztam, hogy szülés után leadom azt a röpke 20 kilót és ugyanolyan lapos lesz a hasam mint 16 évesen. A válás után pedig arról, hogy újra megismétlődhet valami szerelem, ami csak az enyém. Hogy lesz még vidámság és nyugalom. Hogy lesz legalább egy férfi, aki éppen egy ilyen kislányos álmodozóra vágyik, és aki legalább ilyen elvetemült álmodozó mint én.
Most, hogy nagylány lettem, már óvatosan szövögetem az álmokat. Csak egyszerűen élem az életem. Néha csak túlélek. Vannak vágyaim és nem félek megfogalmazni őket. Nincs házam és még mindig el kell viselnem a kínzó, hideg téli estéket. Sem a melleim, sem a combjaim nem nőttek meg, néhány felesleges kilót sikerült leadnom. A szerelem is rám talált de valami furcsa, eddig ismeretlen formában: újra és újra megtréfál és próbára tesz. Talán van egy férfi, aki érti a vágyaimat, talán nem. Talán könnyebb a “Kislányos álmodozó” pályára állítani, mint az “Érett, felnőtt nő” címkével szembesülni. Az túl komoly lenne. Mindenkinek. Túlságosan felelősségteljes. Azt már nem lehet negligálni, nem figyelembe venni. Egy érett, felnőtt nőnek határozott elképzelése lehet a jövőjéről. No de egy kislányos álmodozónak? Maximum ábrándos kis képzetei, romantikus vágyálmai, amin csak mosolyogni lehet. 🙂
Tudod mit?Igen, szeretnék újra kislány lenni. Önfeledten a fodros szoknyámban pörögni. Nem számolni semmivel, csak anyám szoknyája mögé bújni. Kergetnék lepkét, nem álmot!Nem kívánnék túl sokat, csak ha véletlenül leejteném a zsebkendőmet, legyen kinek csókot adni érte.
Kommentek