1.0Nomakeuphttps://delibab.cafeblog.huCsSzhttps://delibab.cafeblog.hu/author/cssz/<p style="text-align: center"><span style="color: #800000">Nemrég megkérdezte tőlem valaki, hogy mi az, ami számomra fontos egy kapcsolatban. <strong>Rögtön rávágtam, hogy az intimitás.</strong> Meg is lepődtem, hogy milyen határozottan jött a válaszom. Az intimitás a latin intima szóból származik, és azt jelenti, hogy <strong>legbenső.</strong> Aztán ahogy próbáltam ezt jobban megmagyarázni, rájöttem, hogy milyen nehéz szavakban kifejezni mit is értünk intimitás alatt teátrális, nagy szavak nélkül. Hogyan is lehetne jól visszaadni azt a fajta belső nyugalmat és biztonságot, amit az intimitás adhat nekünk.</span><br /><br /><span style="color: #800000">Mondhattam volna annyi mindent. Szerelem, bizalom, tisztelet, megbízhatóság, stb. Nem, nekem az első és megkérdőjelezhetetlen válaszom az<strong> intimitás</strong> volt.</span><br /><br /><span style="color: #800000">Talán azért, mert ebben minden benne van, amire legbelül vágyunk. Ami magában foglal számos pozitív érzést és viszonyulást a másikhoz. Legyen az egy szerelmi, baráti, vagy bármilyen családi kötelék.</span><br /><br /><strong><span style="color: #800000">Emlékszem azokra a pillanatokra, amikor nagymamám mesélt a régi időkről. A konyhában ücsörögtünk a cserépkályha mellett, és közben fagyos szalonnát ettünk lila hagymával. Időnként megállt, és rakott a tűzre, olyankor egészen közel hajolt az arcával a tűzhöz, és még szebbnek és kedvesebbnek tűnt, mint máskor. Kissé zilált, vékony szálú haja kikandikált a fejkendő alól, és mindig attól féltem, hogy egyszer lángra kapnak. Arca kipirult a tűztől, és szerintem a meséléstől is. Szeretett mesélni, és mi szerettük hallgatni. Ilyenkor nem civakodtunk a tesómmal, meg se mertünk mukkanni. Olyan volt ez, mint valami szertartás. Mama mesélt, és mi szájtátva hallgattuk. Azóta eltelt vagy negyven év is talán, de még mindig emlékszem azokra az illatos, meleg, mesélős téli estékre.</span></strong></p> <p style="text-align: center"><a href="https://delibab.cafeblog.hu/files/2018/06/medfield-family-photos-7.jpg"><img class="alignnone size-full wp-image-961" src="https://delibab.cafeblog.hu/files/2018/06/medfield-family-photos-7.jpg" alt="" width="1395" height="930" /></a><br /><span style="color: #800000">Emlékszem egy kollégára, aki keményszívű, rossz természetű ember hírében állt. Keveset beszélt, és mindig a lényegre tört. Soha nem akart szellemes, vagy vicces lenni, kedves meg pláne nem. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy egy igazi kellemetlen figura. Én még nagyon fiatal voltam, alig múltam 20 éves. Ő pedig már jócskán elmúlt negyven. Családja nem volt, és előszeretettel nézett a pohár fenekére. Egy este, amikor a színész klubban iszogattunk a többi kollégával együtt, egyszer csak oda ült mellém. Bevallom őszintén, hogy nem örültem neki. Mindenki kerülte őt, nem volt társasága. Jellemzően egyedül ücsörgött és iszogatott, mert senki nem bírta elviselni a búskomor képét. Aztán anélkül, hogy kérdeztem volna bármit is, elkezdte mesélni az életét. Korán elvesztette a szüleit, és árvaházban nevelkedett. Részletesen elmesélte, hogyan került a nevelő szüleihez, hogyan hagyta el a nevelő anyját, hogyan kellett 16 éves korától keményen dolgoznia, hogy meg tudjon élni, hogyan került rossz társaságba, hogyan esett szerelembe, majd hogyan süllyedt az alkohol fogságába. Arra kért, hogy ne mondjak semmit. Csak hallgassak és nézzek rá. Azt hiszem, akkor tanultam meg nagyon hallgatni. <strong>„ Te csak figyelj, és nézz a szemembe!”</strong> – mondta. Még most is hallom azt az érces, mély hangját, ahogy mondta. Olyan mélyről jövő, kétségbeesett segélykiáltás volt ez, amit azóta sem tudok elfelejteni. Félelmetes volt, és közben hallottam a kollégák epés megjegyzéseit a háttérből<strong>. „ Nehogy már bedőlj neki, csak egy kicsit sajnáltatja magát!”</strong> Nem foglalkoztam vele, mert tudtam, hogy ez egy olyan pillanat, ami mindkettőnknek sokat jelent. Valahol a szívem mélyén éreztem, hogy szükségem van rá, és neki is rám. Sokszor ült így mellém, és én mindig csak hallgattam. Szerettem ezeket az ücsörgéseket, még akkor is, ha mások bolondnak hittek, amiért szóba állok vele. Még hírbe is hoztak minket, hogy biztos járunk. De semmi nem volt köztünk soha, még csak hozzám sem ért. De mégis, ami áthaladt rajtunk sokkal több volt, valami megrendítő, <strong>meghitt barátság.</strong></span><br /><br /><span style="color: #800000"><strong> <a href="https://delibab.cafeblog.hu/files/2018/06/Favim.com-31632.jpg"><img class="size-full wp-image-962 aligncenter" src="https://delibab.cafeblog.hu/files/2018/06/Favim.com-31632.jpg" alt="" width="334" height="499" /></a></strong></span><br /><br /><span style="color: #800000">Emlékszem egy estére, amikor a szeretőmmel nyakig habos fürdőben elmerülve beszélgettünk. Túl megannyi boldogságon, tobzódáson, és álszent ígérgetésen. Szóval valahol a rózsaszín felhőkön túl, az óperenciás tengeren innen, és persze túl egy örömteli együttléten. Ilyenkor minden megszépül, az izmaink elernyednek, a szívünk is megnyúlik, és mindent színes szemüvegen keresztül látunk. Ez az a pillanat, amikor elhangzik a kérdés, hogy „SZERETSZ?”, és ha nem kapunk rá kellő mértékben patetikus és gyors „SZERETLEK!” választ, akkor borul a fürdővíz. Éppen egy ilyen pillanat kellős közepén jártunk, amikor azt mondta ez a drága jó ember, hogy „SZERETLEK, DE…..”. Ami ezután jött, hideg zuhanyként ért, és teljesen tisztán emlékszem harmincévnyi távolságból is, ahogy kicsúsztam a karjai közül. Mint egy riadt halacska, aki menekülő útvonalat keresve a felszínre tör. Már nem tudom pontosan felidézni a szavakat, de a baba tusfürdő illatát és a kedvesem fekete szeméből áradó édes-bús boldogságot igen. Fel tudom idézni ugyanazt a bizsergést, és jóleső érzést, ugyanazt a fájdalmat, amit akkor este megéltünk. Szóval szeret, de nem folytathatjuk tovább. Feleségül veszi a barátnőjét. Sírtunk és ölelkeztünk hajnalig. Mint két elveszett lélek valami csodára várva. <strong>Azóta sem</strong> <strong>sírtam együtt soha többé férfival.</strong></span><br /><br /><a href="https://delibab.cafeblog.hu/files/2018/06/mcqueen_feat_1.jpg"><img class="size-full wp-image-963 aligncenter" src="https://delibab.cafeblog.hu/files/2018/06/mcqueen_feat_1.jpg" alt="" width="667" height="494" /></a><br /><br /><br /><span style="color: #800000">Emlékszem egy táncra. Fent voltunk a várban, hogy megmutassuk Budapest milyen csodás. Nem tudtuk, hogy utcabál van, csak véletlenül csöppentünk a forgatag kellős közepébe. Nyári meleg volt, amikor még este is forróság párolog a házfalakból, és szinte éget, ha hozzáérsz. Ilyen volt Julió érintése is, amikor hozzám ért.  Egy tűzpiros, alul bővülő könnyű kis ruhában voltam, egy fekete magas sarkú szandállal. Kissé nehézkes volt a macskaköveken sétálni benne, de nem lehetsz egyszerre csinos, és praktikus egyben, vagy legalábbis nem abban az esetben, ha éppen randizni akarsz egy ellenállhatatlanul szexi argentin férfival.  A forgatag hamar elragadott bennünket, és miután már megittunk pár hűsítő limonádét, a kedvünk is szárnyalt. Arra már nem emlékszem kristály tisztán, hogy milyen zene szólt, de arra viszont igen, hogy Julio hirtelen megragadta a karomat, és becipelt a tér közepére. Kérdezte, hogy tudok-e tangózni? Mondom, dehogy. Erre csak annyit válaszolt, hogy helyes. Akkor éppen itt az ideje megtanulnom. Korábban soha életemben nem tangóztam, esküszöm. Mégis, amikor elkezdtünk táncolni, ahogy magához húzott, és ahogy vezetett, a barátaim elmondása alapján, egy szempillantás alatt megtanultam. Lassan mozogtunk, nagyon lassan. Nem voltak azok a látványos fejmozgatások, meg láb attrakciók, egyszerűen csak vezetett, és én mentem utána. Micsoda tánc volt! Úgy éreztem, hogy egyben megtanultam repülni is, mert két lábbal a föld felett ugrálok, vagy inkább úszok valamiféle elragadó boldogságban. Csak egy tánc volt, semmi más. Éreztem az illatát, az erős kezét, a határozott mozdulatait….és egyáltalán nem lepett meg, hogy rá bíztam magam egy ismeretlen férfira szempillantásnyi idő alatt. <strong>Egyáltalán nem lepett meg, hogy tudok tangózni. Olyan természetes és magától értetődő volt, mint a kérdésre adott válaszom. Intimitás. Valamiféle eggyé olvadás, vagy lelkek találkozása. Amikor meztelenre vetkőzöl a másik előtt, és nincs benned semmilyen szégyenérzet. Csak állsz lecsupaszítva, és nem fázol. Legyen akármilyen zord hideg vagy sarki szél, mert abban a pillanatban belefúrod magad egy meleg takaróba. Az idősíkok megszűnnek, a jelen nem számít, csak a hangulat, csak a szavak nélküli, varázslatos pillanat.</strong></span></p> <p><a href="https://delibab.cafeblog.hu/files/2018/06/a2227db844ff1d4a940e49b44af2908e-tango-dance-tango-argentino.jpg"><img class="size-full wp-image-964 aligncenter" src="https://delibab.cafeblog.hu/files/2018/06/a2227db844ff1d4a940e49b44af2908e-tango-dance-tango-argentino.jpg" alt="" width="736" height="1104" /></a></p>rich