Arról szól a fáma, hogy az embernek 3 nagy szerelem van az életében. Az egyik barátom szerint, az ő életében 10 évente jött az a bizonyos mindent elsöprő, nagy szerelem. Egy kicsit soknak tűnt ez a tíz év így első hallásra. Majdnem meg is sajnáltam szegényt, hogy csak ennyi? Aztán végiggondolva rájöttem, hogy nagyjából rám is igaz ez az állítás.
Amikor tízéves voltam, a sötétkék iskolaköpenyem volt a legszexisebb ruhadarabom. Volt egy kis bordó színű karaktercipőm, ami már annyira szorított, hogy alig tudtam járni benne. Inkább jártam lábujjhegyen, de akkor sem dobtam volna a húgom karmai közé, amíg le nem szakad a lábamról. Irtó csinosnak gondoltam, és miután jobban kopogott az osztálytársaim Tisza cipőinél, ezért joggal gondolhattam úgy, hogy ahogy én kopogok, nem kopog úgy senki! Aztán ment az illegetés-billegetés zsebre dugott kézzel, hímzett matyó blúzban, szájnyálazással, oldalra simított rövid hajjal. Úgy bazsalyogtam a fiúkra az osztályban, mint a vadalma. Bár a mai napig kérdéses számomra ennek a közmondásnak a pontos jelentése, mégis van egy olyan érzésem, hogy jelen esetben a legjobb hasonlat arra, hogy milyen idétlenül és ifjú kislány korom ellenére kitartóan vegzáltam már akkor is a férfinépet! Aztán egyszer csak ott állt előttem a Szabó Pisti! Vihogva futottam el, amikor meg akarta fogni a kezem. Megvártam, amíg sikeresen belecsempészte a szerelmeslevelet a köpenyem zsebébe, majd mintha az egészet észre se vettem volna, jól otthagytam. Egyik reggel aztán elém állt és azt mondta: nem fogok én utánad szaladni, ha soha sem állsz meg! Ki hallott már ilyen szép, szerelmi vallomást! Ezek után minden szünetben rohantunk a padunkhoz, ami már szinte nekünk volt fenntartva, ahol kézen fogva gubbasztottunk és hallgattuk a kétszerelmespármindigegyüttjár skandálást az irigykedő hozzánk képest pisis osztálytársaktól:
„Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek,
paplan alá bújnak, ott is csókolóznak. Bumm.”
Örök szerelmet ugyan nem fogadtunk egymásnak, de megígérte, hogy elvesz feleségül és épít nekem egy nagy házat. Arra már nem emlékszem, hogy meddig tartott a szerelmünk, de az egészen biztos, hogy nem csókolóztunk, nem ettünk egy tányérból és paplan alá se bújtunk. Puszi volt.
Amikor húszéves voltam a legszexisebb ruhadarabom egy kötött pulcsi volt, ami már annyira ki volt nyúlva, hogy lecsúszott a vállamról és majdnem elhagytam. Olyan sovány voltam, hogy az alig 45 kilómmal úgy néztem ki, mint aki táplálékot csak ritkán vesz magához, és amikor mégis, annak sincs semmi értelme. Nem volt szükségem sok ruhára, mert napközben a próbákon szinte mindegy volt, hogy miben jelenek meg, este pedig a színházban tobzódtam a szebbnél szebb színpadi kosztümökben. Az egész ruhatáram elfért egy közepes méretű bőröndben, amit az aprócska színészlakásomban az ágy alá tolva tudtam csak elraktározni. Szekrényem nem volt, az már nem fért el. Csodáltam az idősebb kollégáimat a gyakorlottságukért, és rendkívül sajnáltam őket az elvesztett fiatalságukért. Nem engedtem, hogy bármi is elvonja a figyelmem a munkámról. A pasik nem érdekeltek, miután már túl voltam megannyi kamaszkori csalódáson és meggyőződésem szerint szerelemszerű fellángoláson. Úgy döntöttem, hogy engem aztán nem tör meg egy férfi egyhamar! Kinek kell ez az állandó para, hogy szeret, vagy nem szeret? Megcsal, vagy csak hanyagol? Elég csinoska vagyok-e, elég okos és szédítően sexi? Kit érdekel! A munkának éltem és az orromnál sem láttam tovább, amikor szó szerint belebotlottam B. Tamásba. Csak bámult rám bambán a magasból az egy méter kilencven centijével és azt mondta: hogy te milyen kicsi vagy! Úgy olvadtam el azon nyomban, mint vaj a forró tepsiben. Micsoda szemtelenség! Egyáltalán honnan veszi a bátorságot ez e pimasz, hogy engem megszólítson! Az igazság az, hogy életem első valamire való csókjától a takarásban majdnem megfulladtam. Ezután minden lopott órát, amit kettesben tölthettünk, aranyszínű tintával írtam a naplómban. Megszűnt a világ létezni és semmi másért nem volt értelme felkelni, dolgozni, egyáltalán élni: szerelmeskedni a pimasszal. Nem ettünk egy tányérból és nem is voltunk mindig együtt. Szeretők voltunk. Titkos szeretők.
Soha nem ígért semmit és én sem vágytam másra, csak minél mélyebbre csúszni ebben a mámoros, tiltott nászban. E fennkölt stílus soha nem állt közel hozzánk, és ez a becsapós játék sem a harmadik féllel. Mégis, két évig tartott a szerelmünk, míg egyszer csak felébredvén rózsaszín álmomból rájöttem, hogy vége. Előhúztam a bőröndöt az ágy alól, és néhány napnyi hezitálás és szervezés után búcsú nélkül elhagytam a várost. Örökre. Húsz év után találkoztunk újra, de az egy másik történet.
Amikor harmincéves voltam, a kétéves fiammal túrtuk a földet a homokozóban. A legszexisebb ruhadarabom egy piros pamut póló volt, amiben otthon rohangásztam két etetés és főzés között. A terhesség alatt felszedett 20 kilóból már csak tíz kilót cipeltem, de minden nap legalább egy órát emelgettem a lábam Cindy Crawford-al. Mondhatnám azt is, hogy sárga voltam az irigységtől nem csak Cindy-re, de minden nőre, akinek volt élet a játszótéren és a pelenkázón kívül is. Mégis, amikor esténként az uram átölelt és azt mondta: „Én már mindig csak veled akarok lenni”- ezerszer is képes volt ezzel a dumával levenni a lábamról. Ahogy megéreztem a hangjában azt a gyengéd, fátyolos színt, teljes lila köd és elégedett boldogság töltött el. Én voltam a világ legboldogabb és büszkébb felesége, aki alig várta, hogy esténként a piros pólót ledobva férjecskéje mellett álomba szenderüljön. Akkor már háromévnyi házassággal és két pasi szeretetével voltam gazdagabb. A kicsiben gyönyörködtem reggeltől-estig, életem párjával pedig teljes egyetértésben és nyugalomban tervezgettük a közös jövőnket. Legalább 3 gyereket szerettünk volna és egy nagy házat, hogy mindenki kényelmesen elférjen. Teljes elragadtatással és elfogadással éltem a háztartásbeli ifjú feleségek unalmasnak tűnő életét. Minden nap találtam valami újat, amivel feldobtam a napi rutint, és kicsit felpezsdítettem az érzelmi életünket. Igazából két nagy kihívás volt az életemben: hogyan jussak túl a napi mókuskerék által generált akadályokon, este pedig hogyan változzak lestrapált feleségből démonisztikus, gaz csábítóvá. Nem mondom, hogy mindig sikerült, de az esetek többségében még egy kis spontán huncutkodás is belefért. A családom volt a mindenem. Tökéletes családi idillben, igazi kis tyúkanyóként óvtam a fészek melegét.
Az idő múlásával azonban a biztonságot adó házasság intézménye már nem is tűnt annyira támogatónak, és a szerelem is elillant. Hiába próbáltam táplálni a tüzet, a szenvedélyes kötődésünk egymáshoz meglazult. Amikor rájöttem, hogy már nem én vagyok az első, hanem hirtelen megváltozott a státuszom és én lettem a becsapott harmadik, akkor összedőlt a világ. De ez már egy másik történet.
Amikor negyvenéves voltam, óriási bulit csaptak nekem a barátaim és az asztalon táncolva ünnepeltünk. A legszexisebb ruhadarabom egy mini, pánt nélküli kék ruha volt, amiben ugyan kicsit husinak tűntem, de mégis nagyon nőies és csinos volt. A válás eléggé megviselt és ennek köszönhetően sikerült leadnom néhány fölös kilót. Az évekig tartó pereskedés alatt éppen annyi kedvem és energiám maradt pasizni, mint eljárni szórakozni, edzőterembe, szépségszalonba, tehát nulla. A kéthetente hétvégén rám szakadó „szabadsággal” kezdetben nem tudtam mit kezdeni. Az internetes társkeresés bugyraiban egyre mélyebbre süllyedve, a legkönnyebb megoldásnak a laza, testi kapcsolatra korlátozódó, röpke alkalmak tűntek. Nem akartam érzelmi bonyodalmakat, be nem váltott ígéreteket és elvárásokat. Nem akartam semmit, csak azt, hogy időnként próbára tegyem a nőiségemet. Az ösztöneimre hagyatkoztam és a csak kihasználtam a férfiakat. Éppen úgy és éppen arra, amire szükségem volt. Közben egyedül nevelgettem a gyereket és a munkahelyen is teljesíteni kellett, hogy meg tudjunk élni. Beiratkoztam egy főiskolára, hogy legyen valami szellemi kihívás is. Nem fért bele egy új kapcsolat. Minden porcikám tiltakozott ellene. Évek teltek el ebben az érzelmi sivárságban. Tökéletesen meggyőztem magam arról, hogy nincs szükségem lelki támaszra. Főleg nem egy férfi személyében! Az évek során sikerült kifejlesztenem magamban azt a képességet, hogy le tudjam választani a szexuális vágyakat az érzelmi kötődéstől. Ebben a biztonságot adó, teljes mértékben szerelem ellen beoltott állapotban, bátran vettem magamhoz a férfiak kínálta leginkább testi javakat. Megszoktam már a postaládámban sorakozó szellemesebbnél szellemesebb leveleket. Szia! Hi! Tali? Aztán eljött az a nap, amikor ezt a magas színvonalat egy szokatlanul hosszú és érdekes levél követte. Feladó:G.Péter. Felkeltette az érdeklődésem. Gondoltam egy találkozót megér, hogy kiderítsem, mi, ill. ki is van mögötte! Óriási önbizalommal és a legrövidebb mini szoknyámban mentem a randevúra. És akkor ott állt előttem Ő. Egy szakadt zakóban, még szakadtabb cipőben, mint egy igazi szerencsétlen. Első látásra volt benne valami esetlen férfiasság. Tetszett. Aztán megszólalt, azon a mély, öblös hangján.„Meghívhatom egy pohár italra?” Ebben a pillanatban már azt sem tudtam, hogy valójában ki vagyok, hogy kerültem ide, és hogy csak egy egyszerű igennel kéne válaszolnom. Mire eljutottunk a borozóig, már legszívesebben megfogtam volna a kezét. Hát így kezdődött újra az én szerelmi életem, túl a negyvenen.
Évekig tartott a szerelmünk, bár ennél viharosabb és mélyebb érzelmeket senkivel sem éltem meg. Majdnem összehoztunk egy-két gyereket és egyszer megkérte a kezem is, amire nemet mondtam. Többször úgy éreztem, hogy eljött az a pont, hogy nincs tovább, de újra és újra felültem a hinta-palintára. Most mégis egyedül vagyok. Erről persze nem csak ő tehet, de ez már egy másik történet.
Amikor arra gondolok, hogy már csak 3 évem van hátra az ötvenig…. Hát! Talán újra egy kis magányra és elvonulásra lenne szükségem, hogy egy kicsit felvértezzem magam. Egy kicsit felturbózzam az önbecsülésem, a férfiakba vetett hitemet. Megerősítsem a szerelemhez való romantikus vágyódásomat,…hogy amikor eljön a nagy pillanat, akkor ne álljak ott bambán és leforrázva, hanem felnőtt nő módjára képes legyek megtartani végre a legnagyobb szerelmet. Tízévente szerelem, visszaszámlálás indul!
