Függöny fel. Olyan sokszor féltem, hogy vége. Istenem, hányszor átéltem a gyomorszorító érzést az elmúlt néhány évben: már megint elveszítek egy férfit, aki bebújt a bőröm alá. De az más volt. Az más fajta veszteség miatti félelem. Csak csendes sírás. Amikor belül emészted magad, halkan, hogy észre ne vegye senki, mennyire szenvedsz. Megőrzöd alakod, mosolyod, csak a szíved alakja változik. Nem hagyhat rajtad nyomot ekkora szerelem. Nem hagyhat rajtad nyomot ekkora csalódás. Amikor úgy érzed, hogy nem tudod megtartani. Amikor úgy érzed, hogy nem tudtok egymáshoz idomulni. Amikor csak reméled, hogy mindketten szeretitek egymást, csak éppen nem működik. Így történt, szomorú, de sajnos nem tehettek mást. El kell fogadni, hogy nem sikerült átjutni a következő szintre. Egy álomszerű történés kegyetlenül hétköznapi kivitelben. Aztán mindig vissza-vissza lök hozzá valami, vajon mi? Fáj, fáj, de tudod, hogy bármennyire is ragaszkodtok egymáshoz, ennek semmi értelme. Bármennyire is tépitek-marjátok egymást, kicsúsztok egymás öleléséből.
Hányszor elküldtem, hogy menjen el. Hagyjon engem, ha nem tud igazán szeretni. Hagyjon engem, ha nem akarja, hogy az élete része legyek. Hányszor elhittem, hogy elengedtem. Hányszor úgy éreztem, most sikerült végre.Tényleg, most tovább tudok lépni. De soha nem tudtam más férfival kezdeni. A gondolattól is rosszul voltam. Hányszor viccelődtem vele, hogy kezdjen már el csajozni. Hogy szex és más semmi, és így lesz jó mindenkinek.
Aztán egyszer csak arra eszméltem, hogy tegnap még én szagolgattam, de ma már mást ölel. Most lett vége igazán. Még érzem az illatát az orromban, még ott van a párnámon, de nincs tovább. Se szex, se más, se semmi.
Hallom, ahogy teszi a szépet. Valaki másnak. Ahogy imponálni akar, valaki másnak. Látom, hogy felveszi a legszebb pulcsiját és hódítani akar. Élvezi, hogy hódíthat. Figyelmes és udvarias. Még parfümmel is befújta magát. Már-már kedves. Egy pontra fókuszál, igen a mellek közé. Látom, ahogy hozzáér, ahogy megcsókolja. Élvezi. Nem gondol másra, nem gondol rám. Hajtja a vére, a kíváncsisága, a vágya, a kétségbeesett menekülése tőlem. És belemerül. Megfeledkezik a tegnapi nőről, rólam… Csak az a másik élvezet van és más semmi. Az izgalom, a tiltott gyümölcs, ami már az övé. Mert megküzdött érte. Az új és ismeretlen terep, a nem bonyolult képlet, amit becserkészett és most szeretné kiélvezni minden egyes pillanatát. Csak egy zavaró telefonhívás zökkenti ki a gyönyör édes vonzásából. Némi zavart dadogás és a te különben hogy vagy? Halk női kuncogás és valami romantikus háttérzene aláfestésként. Jól. Remekül. Éppen úgy, mint amikor lassan beléd vágnak egy tőrt, módszeresen megforgatják jobbra-balra és aztán még kapsz egy tarkón lövést is.
De jó látni téged ilyen ifjonti hévvel és gyermeki izgalommal. Az arcod kipirult és olyan vagy mint egy szófogadó kiskutya aki éppen a jutalom falatka után csahol. A szőröd fényes és csak úgy csillog, a szagod pedig egyenesen őrjítő. A tekinteted barackot lopó kisfiúé, de minimum egy meg nem értett, el nem taszított, ámde szeretővé avanzsált férfi utolsó segélykiáltása.
Függöny le. Milyen szerencse, hogy az embernek vannak barátai akik aggódva szemlélik a “kedvesem” üzleti találkozásait. Amikor felhívnak és úgy kezdődik a mondat, hogy nem is tudom, hogy elmondjam-e mit láttam: ez pontosan azt jelenti, hogy a szerencsés kiválasztott lebukott egy másik nővel. Csönd. Mély csönd. Arra a kérdésre, hogy milyen a csaj, a legbarátibb és valaha hallott legcsodálatosabb válasz: full átlag, semmi extra. Ami azt jelenti, hogy egy dögös, hosszú combú és nagy mellű bombázó. Tulajdonképpen én akartam így, nem? Csak azt tette, amit tennie kellett. Én sodortam bele egy őrjítően szexi és nyilvánvalóan intellektuálisan is vonzó hölgy karjaiba. Ámen. Most pedig itt az ideje az átgondolásnak. A megzuhanás helyetti megörülésnek. A megbántás helyetti megüdvözülésnek és különben is, itt az ideje öröm tüzet gyújtani. Végre, szabad vagyok. Úgy érzem magam mint egy évek óta raboskodó kislány, aki végre levetheti a csíkos ruháját és visszakapja a kis motyóját a régi bőröndben. Néhány haszontalan holmi, egy elnyűtt kardigán és egy vastag harisnya. Egy régi óra és egy ékszer, amit még nagymamától kaptam. A családi örökség. Majd kinyílik a börtön ajtaja, a fény kicsit vakító a sok éves sötétségben való tapogatózás után, de azért jólesik. A levegő is nyers és friss, mintha egy új világba érkeztem volna.
Zene szól, Beethoven IX. szimfónia, vagy nem is, Vivaldi négy évszakból a tavasz! És akkor spuri. Szedem a lábam, és futok amilyen gyorsan csak bírok. A bőröndben csak néhány holmi, mégis egyre nehezebbnek tűnik, ahogy haladok előre. Mintha ólommal lenne tele, de minimum több kilós súlyokkal. Cipelem a terhet, az út egyre göröngyösebb, és az útjelzőre várva csak ezt ismételgetem magamban: se szex, se más, se semmi. Kalap le, mély meghajlás tisztelettel.
Kommentek