A férjemnek pasija van

“Elnézést, csak még nem volt időm kisírni magam. Még friss az élmény.Tudod, a gyerekek előtt nem lehet. Aztán reggel, amikor kiraktam a gyereket a tábor kapujában és egyedül maradtam, na akkor elkezdtem bőgni. Sajnos hamar ideértem, csak 10 perc az út. Az nem volt elég.”

Zavarban voltam, hiszen először jöttem kozmetikába Évához. Valami nagy baj lehet, mert a szeme tényleg rendesen ki volt sírva és az idegességtől csak össze-vissza csacsogott. Nekem, egy ismeretlennek, akit most látott először. Megkérdeztem tőle, hogy keressünk – e egy másik időpontot? Nem probléma, hiszen annyira nem fontos ez a masszírozás. Tiltakozott, hogy semmi esetre sem, mert sokkal jobb ha dolgozik. Legalább eltereli a figyelmét és nem gondol erre a szörnyűségre. Mondtam rendben, bár bevallom kissé izgultam a bajusz gyantám miatt. Aztán, hogy oldjam a feszültséget rákérdeztem a gyerekre. Milyen tábor és mekkora a gyerek. Így kezdett el beszélni. Csak ömlöttek belőle a szavak megállíthatatlanul. A szempilla-szemöldök festéssel kezdtük, de mire eljutottunk az arc masszázsig, már mindent tudtam. 

Éva harmincas évei vége felé járó kedves, vonzó nő. Gyönyörű hosszú, dús szőke göndör haja koronázza helyes arcát. Nem különösebben szép nő, de azon túl, hogy most nagyon szomorú, egy érző és érzéki ember benyomását kelti. Divatosan öltözik, de nem hivalkodóan. Finom illata van és szép, egyszerű ékszerei. Hangja csendes és visszafogott, megtört. Miközben rutinos mozdulatokkal helyezi fel a szempilla festéket, elkezd mesélni. Ott feküdtem az ágyon, gondosan betakargatva és mindennel ellátva. “Jó lesz így? Biztos, hogy nem fázol? Jó lesz ez a zene? Hozhatok egy finom teát?” Minden tökéletes volt ahhoz, hogy végighallgassam egy ismeretlen hölgy nem mindennapi történetét.

13 évvel ezelőtt ment hozzá a férjéhez. 3 gyerekük született, akik  rögtön egymás után jöttek, szépen sorban. Elragadtatással beszél a gyerekeiről, igazi anyatigris fajta. A gyerekek 12, 9, 6 évesek. Az első kettő fiú, a legkisebbik egy gyönyörű kislány. Még mielőtt felkerülne szememre a festék, fényképeket mutat a telefonjában. Tényleg szépek, vagány srácok. A problémák a kislány születése után kezdődtek. Éva úgy érezte, hogy valami megváltozott. Egyre kevesebbet voltak együtt imádott párjával, a közös programok is ritkultak és az ágyban sem volt tökéletes minden. Próbálkozott ő mindennel, csak hogy férje kedvében járjon. Olyan programokat szervezni, olyan ételeket főzni, olyan embereket hívni társaságnak, akit ő kedvel. Új fehérneműket vásárolt és először csak otthon tornászott, de később eljárt csoportos edzésre. Mindent bevetett, hogy férje érdeklődését visszanyerje. Nem kapott pozitív visszajelzést, sőt. Inkább goromba és becsmérlő megjegyzéseket tett. ” Azt mondta, hogy már nem tud nőként tekinteni rám, csak egy anyaként.”  Éva nem adta fel. Elment kineziológushoz, mert meg akarta oldani. Mert szerette a férjét és a gyerekek is. A gyerekekkel mindig jól bánt, csak kevés időt töltöttek együtt. Sajnos a szakember sem tudott segíteni, bár az önbecsülését kicsit helyre rakta. Éva jól mesél.

Ekkor már rajtam volt a festék és csak feküdtem ott csukott szemmel, hallgatva egy élet sztoriját bénán. “Nem csíp? Kényelmesen fekszel?”-kérdezte. Igen, kényelmesen és csak azért izgultam, hogy nehogy elkezdjek bőgni mert akkor rém ciki lesz. Sajnos, könnyen elérzékenyülök. 

Aztán eljött az a pillanat, amikor hosszas próbálkozás után Éva belefáradt a hogyan szerezzük vissza a férjünket project-be. Meg volt róla győződve, hogy szeretője van, bár soha nem volt erre utaló jel. Az érzései viszont azt sugallták, hogy csak ez lehet a háttérben. Amikor már hónapok óta nem ért hozzá egy ujjal sem és alig látták otthon, Éva tudta, hogy itt csak egy másik nő lehet a a dologban. Teljesen összeomlott,csak a barátnői tartották benne a lelket. Majd újabb hónapok teltek el, mire összeszedte magát. Ekkor ismerkedett meg egy orvossal, akivel szenvedélyes viszonyt kezdett. Az orvos kedves volt és diszkrét. Eleinte csak egy ártatlan futó kalandnak indult de később egyre jobban belebonyolódtak. Éva tudta, hogy ezzel nagy hibát követ el, de annyira ki volt éhezve a szeretetre, és a szex is tökéletes volt. Azt is tudta, hogy valahol legbelül vissza akart vágni. Bosszút akart állni, amiért a férje így elhanyagolta és mellőzte. Nem gondolta ő komolyan az orvossal, de olyan jó volt. Újra nőnek érezte magát és kívánatosnak. Mindemellett sokat beszélgettek és hacsak néhány lopott órára is, de úgy érezte vissza nyerte a régi önmagát. Az orvosnak is családja volt. Egy idő után egymásba habarodtak. Az orvos ígért fűt-fát, hogy elhagyja az asszonyt és elveszi Évát. Éva elhitte és bízott benne, még minden jóra fordulhat. Közben otthon nem változott semmi. A férje elhidegülése csak egyre nyilvánvalóbb volt. Gyakran eljárt a haverjaival sörözni, sokat dolgozott és rájuk csak minimális idő maradt. Mindent Éva intézett. A gyerekeket, a bevásárlást, a főzést, a számlákat, a hivatalos ügyeket, a beteg szülőket. Egyedül volt mindennel. Egyetlen dolog tartotta benne a lelket, a doktor úr. Akivel hetente 1-2 alkalommal tudtak csak találkozni, akkor is csak rövid időre. Úgy érezte, hogy türelmesnek kell lennie. Türelmesnek és erősnek. Szereti a gyerekeit és szeretne megadni nekik mindent. Most nem festenek úgy, mint egy harmonikus család. A gyerekek gyakran hiányolják az apjukat, főleg a kislány. De előbb utóbb minden a helyére kerül. Még az is lehet, hogy a férje megjavul és újra őt akarja majd. De ha ez nem lehetséges, akkor majd a doktor úrral együtt alkotnak egy családot. 

Tegnap reggel új időszámítás kezdődött az életében. Amibe még az is belefér, hogy ismeretlen embereknek meséljen a nyomoráról. Reggel, miután elrendezte a gyerekeket a doktor úr kereste. Sürgősen találkozniuk kell. Éva reménykedett és boldogan készülődött, talán eljött végre az ő ideje. Szerencsére délutános, így az egész délelőttje szabad. Izgatottan túrta bele magát a szekrénybe, hogy mit is vegyen fel. Melyik szexi fehérneműt, melyik kivágott felsőt és rövid szoknyát. Csinos akart lenni. Amikor meglátta a férfi gondterhelt fejét, már tudta, hogy nem lesz vidám a mai légyott. A doktor úr elmondta, hogy az elmúlt 2 évben, mióta viszonyuk van, közelebb került a feleségéhez. Nem fogja elhagyni soha, főleg úgy, hogy nemsokára megszületik a gyerekük. Igen, 7 hónapos terhes és mellette akar lenni. Nem akarja Évát tovább álltatni és felültetni, úgy érzi, így korrekt. Éva egy árva szót se tudott szólni. Egy kávézóban ültek a sarokban.  Meg kellett kapaszkodnia, hogy fel tudjon állni. Lassan elindult, szó nélkül a kijárat felé. Vissza se nézett. A doktor úr még párszor utána szólt és a nevén szólítgatta, de hirtelen úgy érezte, menekülnie kell. Ki a levegőre. Kint leült a szökőkút szélére és csak nézett maga elé meredten, azt se tudta hol van. Majd küldött egy üzenetet a főnökének, hogy ma nem megy be dolgozni.

“Most leszedem a szemöldöködről, hogy ne legyen nagyon sötét. Aztán a pilládat is. Fogod a tálat? Köszönöm. Nagyon szép lettél! Milyen hosszú pilláid vannak! Dekoltázs is legyen, vagy csak az arcod?” Ekkor elgondolkodtam, hogy udvariasan megköszönöm a festést és hazamegyek. Kezdett egyre kínosabb lenni a helyzet. De kíváncsi voltam a történet végére, mert valami azt súgta, hogy még csak most jön a lényeg.   

Valahogy hazatalált, még szerencse, hogy taxival ment, mert az autója szervizben volt. Kábultan kászálódott ki a taxiból a házuk előtt. Olyan volt, mint egy lassított felvétel. Észre se vette, hogy a férje autója ott állt a ház előtt. Hosszas keresgélés után megtalálta végre a kulcscsomóját és nagy nehezen bejutott a kapun. Használhatta volna a kódot, de most nem jutott eszébe. Mindig lifttel megy az ötödikre, de csak vitték a lábai fölfelé. Lassan, nagyon lassan. Amikor feljutott, le kellett ülnie a lépcsőre mert úgy érezte ki ugrik a szíve. Ott pihent egy kicsit, amikor fura hangokat hallott. Igen, nem kétséges, valahol szeretkeznek. A hangok egyre jobban felerősödtek és rémisztően közelről jöttek. Egyre jobban vert a szíve és ott állt az ajtajuk előtt. Bedugta a kulcsot a zárba. Érezte, hogy belülről ott a kulcs, de így is ki lehet nyitni. Egyértelmű volt, hogy a szobában vannak. Még nem látott semmit, de egy szempillantás alatt, az előszobában lefuttatta maga előtt a képet. Mint ahogy már olyan sokszor képzeletben. Ahogy a férje szeretkezik egy másik nővel. De most annyira ki volt purcanva lelkileg, hogy úgy érezte semmi nem számít. A szoba ajtaja nyitva volt, résnyire. A klasszikus in flagranti. Tettenérés a tett pillanatában. Látta, ahogyan csókolták egymást. Szenvedélyesen. Ahogy ölelték egymást, gyengéden. Kiejtette a táskát a kezéből és zajt csapott. A két férfi hirtelen szétröppent és ahogy az a filmeken lenni szokott, gyorsan magukra kapták a lepedőt. 

“Most leengedem az ágyat a masszírozáshoz, ne ijedj meg a hangtól. Nem fázol, nincs meleged? Akkor jó. Először kezdjünk egy radírral, hogy kicsit megtisztuljon az arcod. Jó lesz így?”

Jó, jó lesz. Ekkor már olyan zavarban voltam, hogy alig bírtam kinyögni bármit is. Végtelenül csodáltam őt, a nyitottságáért. A meggondolatlanságáért, a nemtörődömségéért. Hogy megosztotta velem élete nyomorát, hogy nem volt homofób, és nem szórt átkokat a férje fejére. Hogy úgy csinált, mintha mi sem lenne természetesebb egy pilla festés és masszázs között megosztani egy ilyen történetet. Talán gyógyszerek hatása alatt volt, talán nem. Erős keze volt és nagy szakértelemmel masszírozott. A masszázs alatt egy szót sem szólt, de én hallottam a hangtalan zokogást a lelkéből.