Olyan fakó lett minden. Neked nem hiányzik egy kis szín? Égő, vadító, vérpezsdítő piros. Meleg barna és narancs, mélybordó és padlizsán lila. Üdítő napsárga. Igen, mostan nem csupán színekről álmodom. Frissítem a programot és új szűrőt helyezek fel. Kicsit élesebb, kicsit kontrasztosabb képet rajzolok magam köré, ugye nem bánod? Nem csalás, nem ámítás. Csupán egy kicsit felemelem a fejem, más szemszögből nézem a dolgokat és hagyom, hogy a fények és az árnyékok más irányt vegyenek. Ilyen egyszerű lenne, hogy kicsit színesebben lássuk a világot?
Mostanában van egy olyan rossz szokásom, hogy előszeretettel osztok meg képeket közösségi oldalakon. Van úgy, hogy napokig nem történik semmi, de egy idő után úgy érzed, hogy valamit közölnöd kell magadról. Valami fontosat, szépet, okosat és persze vicceset. Ezzel a szokásommal nem vagyok egyedül. Barátaim, ismerőseim közel és távol, mind felvették ezt a furcsa módit. Azon túl, hogy belső kényszert érzünk a publikálásra, van még egy közös vonás: csak a cenzúrázott, előnyős, szerkesztett képeket rakjuk ki. Minimum egy vágás és egy szűrő, amivel még szebbek és kívánatosabbak leszünk. Aki nem szeret különösebben babrálni a képekkel, az minimum a legelőnyösebbek közül válogat és csak azokat tárja a nagyközönség elé, mely minden bizonnyal számos tetszik és hűha ez aztán nem semmi reakciókat vált ki a számunkra fontos ismerőseink körében. Így színezzük ki a mi kis világunkat. Így festünk magunkról egy olyan képet, ami valójában szeretnénk lenni.
Miközben azon fáradozunk, hogy felépítsük a saját kis social-image profilunkat, egy valamiről megfeledkezünk: a valóságban nem élesítünk a képen. Jobb elbújni, belesimulni a szürkeségbe és időnként panaszkodni, hogy ránk mostanában ritkán süt a nap. Jobb feketébe bújni és beállni a sötét oldalra, mert azt hisszük így nem vagyunk olyan kiszolgáltatottak. No de mitől is félünk? A napos oldal olyan veszélyes lenne? Egy ideig melengeti a lelket, de ha nem vigyázunk, könnyen megégethetjük magunkat. Először a rózsaszín felhők között járhatunk, aztán jön a lila köd, a sárga irigység és aztán a zöld szemű szörnyeteg. Ugye mennyi színnel-szívvel teli érzés és élmény csalogat bennünket?
Néha elég lenne csak megtörölni a lencsét, hogy egy kicsit tisztábban lássunk.Néha elég lenne meglátni és értékelni az apró részletet is, mely sokkal színesebbé teszi a képet. Néha elég lenne egy jó szó a bántó megjegyzés helyett. Ez mondjuk felérne egy égő vörössel. Egy ölelés az eltaszítás helyett? Vibráló smaragdzöld. Egy kis béke a gyűlölködés helyett? Barackvirág, illatos. Egy kis figyelem a felszínes kapkodás helyett? Türkizkék, magával ragadó. Nem kis megbocsátás, kedvesen. Válassz egy színt, és megnyered.
Kommentek