Feltétel nélkül

 „Mert míg kell csak egy árva perc,
         külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod az életed,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
         se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.” ( Szabó Lőrinc: Semmiért Egészen)

Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Részlet egy interjúból ¹

– A nő szerepe a férfi mellett?
– Nem mi szabjuk meg. Az, amit a két fél külső és belső ereje kiegyensúlyoz.
– S ha a férfi szabhatná meg?
– Kérem, én önző vagyok. A többi férfi, úgy tudom, nem az. A nők sem azok. Így aztán én egészen különleges valamit szeretnék. Örömöt és feltétlen megbízhatóságot. Vigaszt, támaszt, segítőtársat. Különösen hosszú lejáratú, vagy éppen életfogytiglani szerződéseknél, amilyen pl. a házasság. A feleség, hacsak nem különlegesen zseniális, önálló, teremtő egyéniség, legyen alkatrésze a férje életének. Találja ebben az örömét, a becsvágyát, a boldogságát. Másképp nincs házi béke. Az egyenlő jog és egyenlő rang javarészt elmélet, babona. A házastársak vagy szerelmesek belső jogait a két ember el sem gondolt, külön, személyes megállapodása alakítja ki gyakorlatilag. Vannak területek, ahol a nőnek sokkal több joga van; s vannak, ahol majdnem semmi sincs. Az a kívánatos, hogy a közös legjobb eredmény érdekében az a fél vezessen, az legyen az első, igenis, az első, amelyik – legtágabb értelemben véve a szót – különb. Amelyik a több, az erősebb. S ilyenkor a másik ne versengésre, gáncsvetésre; bosszúra, harcra fordítsa a maga szintén létező, kisebb erejét, hanem a vezető társ feltétlen támogatására. Mindenben. Ez nem lehet szép, nagy, nemes becsvágy egy asszony számára? Dehogynem lehet! Nagyon tisztelem a feleségemet, amiért úgy szereti a Semmiért Egészen című versemet, amely sokak szerint maradéktalanul feltárja a férfi „igazi” felfogását.

Forrás:http://krk.szabolorinc.hu/05/58.htm

Boldog vagyok, hogy rátaláltam erre az irományra. Miért e téma?  Miben rejlik egy kapcsolat esszenciája? Jönnek –mennek az okosságok, hogy bizalom, meg tisztelet és mindezt áthatva az örök szerelem pezsdítő erejével. Ó igen! Sure! Köszönöm, hogy bár kapcsolatunk nem erősítette a működő, vagy ideális jelzőkkel ellátott társas együttélés formációkat, mégis úgy érezhettük: mi egészen összetartoztunk. Abban a szent meggyőződésben élhettük a majdnem közös életünket, hogy ha nem is azonnal, de előbb-utóbb mégis feladtuk ezt az önsanyargató és önkritikus énünket, egy magasztosabb, mindent elsöprő érzésért: a szerelemért.  Hagytuk magunkat megtörni és végül teljes mértékben feláldozni a szerelem oltárán. Semmiért egészen. Mert egymást akartuk. Mert akaratlan történtek velünk a dolgok, és elhittük, hogy rajtunk kívül álló magasabb rendű erőknek köszönhetően nincs más választásunk: meg kell adni magunkat az elemi csábításnak.  Egészen. Feladtuk hát egy kicsit magunkat, személyiségünket, akik addig voltunk. Egymáshoz akartunk idomulni, egymáshoz akartunk csiszolódni. Egymásból akartunk táplálkozni és lélegezni. Egymásból akartunk építkezni, és egymásból akartunk életet lehelni az addigi üres és szürke kis hétköznapjainkba. Itt rontottuk el.

“Amikor azt mondom, hogy szőröstül-bőröstűl, arra gondolok, hogy feltétel nélkül adod-adom magam a kapcsolatban. Nem várok semmit, csak éppen annyit, amit én is beleteszek. Amennyit én is adhatok. Amíg csak a saját kis önös érdekeinket helyezzük előtérbe, addig nem jöhet létre a közös cél. Addig nem tarthatunk egy irányba, mert sokkal fontosabb lesz fenntartani egy intim kis privát szférát, ami csak a miénk. Amíg erre törekszünk, addig nem akarunk igazán senkit egészen. Addig csak magunkat akarjuk szórakoztatni abban a formában, ahogy nekünk megfelel. Addig csak önzők vagyunk és reménykedők, hogy így is működhet.”

Azt kívánod, hogy a szerelmed csak a tiéd legyen? Már- már túláradó-túlcsorduló szerelemmel követeled az érzést, csak az enyém, senki másé? A másik fél zavarban van ilyen túláradó szerelem láttán. Olybá tűnik, hogy nincs titkod a másik előtt- lecsupaszítva önmagad kínálod… Nincs máz és körítés. Nincs allűr és titok. Nincs fenség és idegenség, csak te vagy, egyszerűen és minden más csak színjáték. Soha nem láttad még magad ennyire őszintének és tisztának.  A csókjaid nem hazudhatnak, az érzéseid nem csalhatnak.  Minden téged igazol.  Akkor mi itt a probléma? Éppenséggel az, hogy nem vagyunk képesek feltétel nélkül szeretni.  Elvárásaink vannak, mindig annak megfelelően, hogy hol tart a kapcsolat. Egy éve, vagy 20 éve vagyunk együtt?  Amikor még zsenge az ismeretség, azt tápláljuk, hogy milyen legyen a másik, vagy éppen milyen ne legyen. Amikor már 20 éve együtt élünk, éppen azon morfondírozunk, hogy milyen édes is volt és most miért is lett más és mennyi minden átalakult.

Folyton elvárásokat támasztunk, akár az elején, akár a végén vagyunk a kapcsolatnak. Azok a hosszútávon működő és boldog közös életutak, melyeket nem a kétségek és a feltételek szőnek át, hanem az egymást segítő, önfeláldozó cselekedetek határoznak meg. Egyrészt magamat adom, másrészt a másikat önmagáért szeretem, és nem várok cserébe semmi mást, csak azt az egyszerű örömöt, amit a másik társasága okozhat. No de ki engedheti meg magának ezt a letisztult, pure életfelfogást? Az egész életünk egy megfelelni vágyás. Anyánknak, apánknak, önmagunknak vagy csak a szimplán a társadalomnak. Hogyan várhatjuk el a másiktól a teljes, feltétel nélküli szerelmet?

Szeretlek, de persze nem egészen. Majd csak akkor lesz határtalan a boldogságom, ha végre elveszel feleségül. Elvégre is már 5 éve együtt vagyunk, vagy mi… Szeretlek, de sokkal jobban szeretnélek, ha bevezetnél a baráti körödbe és végre úgy érezhetném, hogy fontos vagyok számodra. Szeretlek, de sokkal jobban szeretnélek, ha tudnám, hogy miből élsz. Szeretlek, de ugye nem kell mondanom, hogy mennyivel jobban szeretnélek, ha végre összeköltöznénk, mert akkor végre úgy érezhetném, hogy te is komolyan gondolod. Szeretlek, de nem értem miért nem akarsz közös gyereket? Szeretlek, de ha elfogadnád a gyerekemet és sajátodként szeretnéd, sokkal jobban szeretnélek. Szeretlek, de már huszonéve együtt vagyunk és már nem érzem azt a lángolást, amit kezdetben. Miért nem tudsz olyan szenvedélyes és sexi lenni, talán én tehetek róla? Szeretlek, de én alul maradtam. A te karriered szárnyal, és én nem érezem eléggé nőnek/férfinak magam, hogyan is szerethetnélek úgy, mint eddig? Szeretlek, de nem szerethetlek eléggé, amíg nem kapok választ a kérdéseimre.

A feltétel nélküli szeretet magától értetődő. Megkérdőjelezhetetlen. Kicsit hasonlatos az anya-gyerek kapcsolathoz. Nem szabunk semmilyen feltételt. Legyen az bármilyen fájdalmas vagy nehéz is számunkra, a gyermekünk iránti szeretet megingathatatlan. Megélünk és átérzünk mindent. Legyen az betegség vagy csak egy rossz érzés. Az anyák energiái és empatikus készsége kifogyhatatlan. Magas hőfokon égnek, bármikor életre kelthetőek és nem ismernek határokat: bármikor számíthatsz rájuk.

A gyerekek gyakran vádaskodnak és bíráskodnak. Az is megesik, hogy éles kritikát fogalmaznak meg és mi gyakran szent beszédekkel tarkítjuk a palettát, de végül nem marad más mint a  jól ismert mondat: én csak jót akarok neked, gyermekem. 

Semmiért egészen. Én azt mondanám, mindenért egészen. Teljesen bele kell adnunk apait-anyait. Nem feladva önmagunkat hanem teljes mértékben átadva magunkat a másiknak, hogy valóban megéljük a feltétel nélküli szeretetet. Azt a féltve őrzött szerelmet, amit egymásban kioldva úgy működtethetünk, mintegy tartósítószer. Minél többet adunk önzetlenül, annál tartósabb lesz a közös életpálya. Feltételek nélkül.