Nomakeup

Testről és Lélekről

Néhány nappal ezelőtt láttam Enyedi Ildikó Arany Medve díjas (67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál) Testről és Lélekről című filmjét. Nem vagyok kritikus és még csak filmhez értő szakember sem. Legfeljebb egy egyszerű filmkedvelő lélek, lelkes amatőr firkász, aki néha lejegyzi meghatározó film-színház-mozi élményeit. Az eddigi tapasztalatom az volt, hogy amikor egy alkotás nagy hatással volt rám, azonnal le kellett írnom az érzéseimet. Most ez egészen másként alakult. No, nem azért, mert nem volt akkora katarzis, sokkal inkább azért, mert szükségem volt néhány napra, hogy minden egyes élményt újra és újra felidézzek, megidézzek? Morzsolgattam, ízlelgettem a filmet magamban. Nem néztem meg újra, de minden nap eszembe jutott belőle egy-egy képkocka. Most ezeket osztanám meg veletek.

VÁGÓHÍDI HŐSÖK

Egy vágóhíd kegyetlenül nyers és valósághű képe jelenik meg előttünk, ahol mielőtt az állatokat meggyilkolják, bepillanthatunk a karámban várakozó borjú szemekbe. Azok a szemek! Félnek. Rettegnek. Életük utolsó pillanatai, mielőtt felhúzzák, feldarabolják, feldogozzák őket. A kivégzés előtti másodpercek..Minden csupa vér. Piros pólós, fehér kötényes munkások söprik a padlóról. Gépiesen, nagy szakértelemmel végzik a munkájukat. Reccsennek a csontok, szakadnak az inak, fröccsen a vérvörös lé a falra. Ebben a hideg, rideg, véresen komoly közegben dolgozik két főhősünk: Mária és Endre. A férfi az 50–es évei vége felé járhat. Magas termetével, őszülő hajával, barázdákkal az arcán, szemében még ott csillog a kíváncsiság. Bal karja bénán, élettelenül lóg teste mellett. Gazdasági igazgatóként dolgozik itt, ő a „Főnök Úr!” A nő talán alig múlt 30, és afféle csodabogár. Vékony, nőies testalkata ellenére, inkább valami gyermeki, kislányos báj lengi körül. Hatalmas, őzike szemeivel mintha minden pillanatban új csodákra lelne. Minőségi ellenőrként, új kollégaként nem tud egykönnyen beilleszkedni ebbe a vágóhídi idillbe.  

AZ ÁLOM

Egy téli erdő kellős közepén járunk. Egy csodaszép szarvast látunk, aki megpillantja az ünőt. Igen, ő a szarvas NŐ megfelelője. Közelebb merészkedik, majd fejét ráhajtja az ünő hátára. Ha jól emlékszem, ez az első képkockák egyike. Ahogy megpihen a szarvasbika feje az ünő hátán! Olyan nyugalmat és valami bizarr titkot közvetít már a film elején, egy szempillantás alatt behúz egy álomvilágba. Ebben a világban két ember ugyanazt álmodja. Minden este. Arról álmodnak, hogy szarvasok. Igen, a két főhősünk álmáról beszélek. Mária és Endre minden este egymásról álmodnak, csak éppen nem tudnak róla. Álmodnak egy világról, ahol együtt túrják a havas földet a levelek alatt. Ahol együtt szaladnak a patakhoz inni. Ahol egymást szagolgatják, kóstolgatják, ahogy azt az állatok teszik. Csupán egy álom erejéig szabadon kószálnak, udvarolnak, reménykednek, várnak. Aztán jön a reggel, szól az ébresztő és mindenki megy a maga útján: a vágóhídra dolgozni.

A BŰNCSELEKMÉNY

Még egy ilyen jól szervezett vágóhíd életében is történhetnek váratlan események. Bár Endre akkurátusan és szemmel láthatóan mindenki számára kedvezően vezeti a munkát, mégis becsúszik egy kis baki. Ellopják a búgató szert! Mert bár ez nem az a hely, ahol a nemzés a fő profil, de ritkán ugyan vállalnak fedeztetést. Persze nem szabályosan, de néhány kiló ingyen bélszínnel meg lehet venni a szerveket. Mármint a külső, hivatalos, nyomozó urakat. Annak érdekében, hogy mégis kiderítsék, ki volt a főkolompos, egy külső mentálhigiéniás szakembert kérnek fel, hogy beszélgessen el a dolgozókkal. Talán ez alapján fény derülhet a tettes személyére. Így kerülnek szembesítésre az álmodozók. Az életben két lábon járó, mégis kissé esetlen, álmukban viszont annál magabiztosabb, négylábú hősök. Hiszen miután mindketten be kell számolniuk arról, hogy mit álmodtak előző éjszaka, erősen átverés színezete van az egésznek. Először Endrét hallgatják meg, majd Máriát. Végül egyszerre, egymás előtt is el kell mondaniuk, hogy mit álmodtak. Ekkor szembesülnek vele, hogy közös az álmuk és talán az útjuk is.

MÁRIA ÉS ENDRE VILÁGA

Mária csendes szavú, egyenletes, kissé monoton hangon kommunikál. Nem szereti a felesleges beszédet. Kerüli az emberek társaságát, még a szemkontaktust is. A memóriája viszont különlegesen fejlett. Ennek is köszönhető, hogy elvégezte az egyetemet. Egyedül él. Lakása tiszta és rendezett. Zárkózottsága és sajátos kis világa másoknak különösnek tűnhet, hiszen nem egy hétköznapi jelenség. Nem parolázik és gurgulázik senkivel. Egyenesen megmondja, amit gondol, vagy inkább csak sokatmondóan néz és kínosan hallgat. Néha lego figurák segítségével játssza el magának a meg nem történt, vagy elképzelt helyzeteket. Kínosan figyel a szabályokra és az előírásokra, ami egy minőségi ellenőrtől persze alap elvárás. Nem fér bele néhány tized eltérés vagy rugalmasság. Mereven ragaszkodik a rendhez és fegyelemhez. A legszebb húsok is csak álmodozhatnak a prémium besorolásról, mert zsírosabbak voltak az előírtnál. Mindeközben az ebédlőbe vezető lengő ajtó már megzavarja nyugalmát. Hosszas tétovázás után tud csak túljutni egy izgő-mozgó bejárati ajtón. Telefonja nincs. Nem szereti a furcsa zajokat, melyek kibillenthetik belső világából. Aki kicsit is ismeri az autisták világát, az hamar felismeri, hogy Mária is egy törött szárnyú angyalka ebben a tökéletesnek tűnő világban.

Endre egy kiegyensúlyozott, kissé megfáradt, életunt idősödő férfiember. Akinek az életében volt már nagy szerelem is, és mindenféle nőcske egyaránt. Talán több is, mint kellett volna. Nem számít rá, hogy a biológiai kielégülésen túl, valaha még a szerelmet is megélheti. Minden este ugyanúgy telik. Megissza a söröket és a tévé előtt elalszik. Miután egyik karját tudja csak használni, így mozgása és önellátása is némi akadályba ütközik. Kissé szerencsétlen és esetlen figurája mégis szimpatikus, határozott férfi benyomását kelti. Távolról, külső szemlélőként nézi, ahogy kollégái kinevetik Mária furcsa szokásait. Bírja Mária riadt tekintetét, tűri átható pillantását. Újra és újra keresi az alkalmat, hogy ha csak néhány szófoszlány erejéig is, de megszólíthassa. Ő nem nevet rajta. Főleg, miután kiderül, hogy ÁLOMTÁRSAK.

UDVARLÁS

“Én nagyon szépnek látom magát.”

Nincs itt semmi misztikum, vagy szenzáció. Csak az óvatos közeledés, sallangok nélkül. Csöndesen. Csak a távolról szemlélés és a kíváncsiság. A belső hajtó erők és vágyak.  Kevés szó, csak néhány jelzés. Több nem is kell. Érdekelsz. A félelem és a zavar. Tétova szimatolás, nincs maszatolás. Csak álmodjunk együtt. Mert az jó. Aludjunk el egyszerre, és a többi nem fontos. Merüljünk el az álmunkban, az talán megvéd, ugye? Elvégre felnőttek vagyunk, vagy mi fene. Semmi heveskedés, semmi mellébeszélés. Nincs fölösleges kör, csak egy egyenes út. Ami egymáshoz vezet. Az erdőn át, a tisztáson keresztül, egészen a patakig. Ahol megpihenhetünk. Egymás vállán. Csöndben. Snitt. Nem, mégsem. Már nem megyek többé a patakhoz. Legyőzött a félelem. Nem akarok kiszolgáltatott és sebezhető lenni vénségemre. Különben is, béna és öreg vagyok! Lóg a kezem élettelenül, mint egy rongybaba. Csak bőgni tudok már, öreg bika vagyok, hát nem látod kislány! Menj el!

A VÉGZET

Én nem tudtam, hogy ez ilyen fájdalmas érzés. Én tulajdonképpen nem is tudtam, hogy mi a fájdalom. Azt hiszem, ez az lehet. Pedig megfogadtam a tanácsot. Mindent megtapasztalni, amit a normális emberek olyan könnyedén megtesznek. Mintha az olyan egyszerű lenne! Mikor azt sem bírom elviselni, ha valaki vagy valami váratlanul hozzám ér. A zene is olyan hangos volt régen. Az a szörnyű búgás a fülemben! Na, ne! Most mégis vettem egy tucattal és már nem zavar. Felébresztett. Telefon! Még mindig összerezzenek minden egyes hívásnál. NEM TUDOM MEGSZOKNI. Volt még más is. Huncutkodtam a Macimmal. Magamhoz húztam, egészen közel a testemhez. Jó érzés volt. Még pornót is néztem Közben rád gondoltam. Láttam a szemed és hallottam a hangodat. Nem zavar, hogy béna a kezed. Minden szavadra emlékszem. Az elsőre és a tizennyolcadikra is. Nem viccelek. Melegség van benne. Inkább meghalok, ha nem kellek neked. Ez az üvegdarab megfelel. Így. Milyen furcsa, ahogy kibuggyan az ereimből a vér. Jesszusom! Csörög a telefon!!!!! Éppen most, amikor felvágtam az ereimet!Halló? Te vagy az? Egyáltalán nem zavarsz. Éppen rád gondoltam. Én is szeretlek.

A film végére egyre kevesebb lesz a szó. Az öngyilkosság vége szeretkezés lesz. Az álomból pedig végül valóság. Az egész filmet lélegzetállítóan finoman áthatja az ellentétek sorozata. A véres valóság és a tiszta, érintetlen természet. Az erdőben szabadon kószáló állatok szabadsága és a karámban nyüszítő, befogott állatok TEHETETLENSÉGE. A kislányos, érintetlen, másságát elfogadó nő félénksége, és a szabad szájú, idős takarítónő válasza arra, hogy mit csinál álmában: Hát baszok! Itt jegyzem meg, hogy Békés Itala ( 89 éves) szereplése ebben az epizód szerepben valami zseniális!:)

Az álom és a valóság között éles a kontraszt. A valóságban az emberek félnek az elutasítástól, az érzésektől, a szerelemtől, a megcsalástól, a felszarvazástól. Mindentől, ami emberi. Menekülnek, a biztonságos terepre, a hazugságba, az önfeladásba, az önbecsapásba és csak elsunnyogják valahogy az életük. Suták és esetlenek, legyen több évtized tapasztalat mögöttük. Mindhiába. Jobb visszahúzódni a jól megszokott sémákba és elbújni a kihívásokkal teli, veszélyekkel fenyegető nagybetűs élettől.

A Testről és lélekről rólunk szól. A mai világ végtelenül esendő és magányos emberéről. Aki olykor inkább lenne egy erdőben szabadon kószáló állat, csak ne kelljen elköteleződni. Ne kelljen alkalmazkodni, határokat kitolni. Új érzéseket, tapasztalatokat beengedni. Csak úgy legelni és éldegélni a vadonban korlátlan szabadsággal, állatias ösztönlényként, korlátok nélkül. Erre vágyunk? Nem, nem igazán. Akkor mégis mire? Egész testünkkel és lelkünkkel az észvesztő szerelemre. Ami biztonságot ad és nyugalmat. Keretet és értelmet nyamvadt kis színtelen életünknek.  A színpompás szerelemről álmodunk, és csak abban bízhatunk, hogy álmunk egyszer valóra válik. 

SZEREPLŐK

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!