Nomakeup

Nyílt levél a fiamnak


Most én írok neked levelet. Valójában magamnak írom. Abban bízva, hogy közben választ kapok a kérdéseimre. Az elmúlt hónapok eseményei nagyon megviseltek. Nem tudom, vissza tudom-e adni igazából, hogy mi az, amit most belül érzek. Nem tudom, képes vagyok-e szavakkal kifejezni…Miközben vonszolom magam és végzem a hétköznapi rutin feladatokat, egyet tudok csak biztosan: szeretlek. Jó lett volna a szemedbe mondani, üvölteni, mielőtt elmész. Jó lett volna elmondani, hogy mennyire sajnálom, hogy úgy érzed: nem voltam elég jó anyád.

Nincs dráma. Ez csak egy őszinte levél hozzád, hogy értsd: mennyire fáj. Mióta elmentél, nem bírok enni, dolgozni, létezni…nem bírok csinálni semmit. Nem bírok gondolkodni, csak bámulok ki a fejemből és nézek a nagy semmibe. Talán arra várok, hogy valaki jól felrázzon, hogy felébredjek ebből a rossz álomból.

Tudtam, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor majd el kell, hogy engedjelek. De azt nem gondoltam, hogy ilyen méltatlan körülmények között, engem teljes mértékben megtagadva és lejáratva mész el. Úgy akartalak elengedni, útnak indítani, mint a filmeken. Büszkén és határozottan. Melletted állva, támogatva. Teljes meggyőződéssel, hogy akármit is választottál, megállod majd a helyed. Mindegy lett volna, hogy melyik utat választod, csak neked legyen jó. Most nem vagyok büszke rád, de tiszteletben tartom a döntésedet. Mást nem tehetek.

Itt ülök az üres szobádban bőgve. Néhány csomag papírzsepivel, és a makikkal körbevéve. Megpróbálom felidézni az elmúlt 10-15 évet és csak azt kérdezgetem magamtól, hol rontottam el?

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is bizonygatnom kell, hogy megadtam neked mindent, amit csak egy anya adhat a gyerekének. Védekezni és magyarázkodni a bíróság és ismeretlen emberek, ügyvédek előtt, hogy volt mit enned. Hogy volt ruhád, cipőd, hogy mostam rád és kiszolgáltalak…hogy törődtem veled. Hogy ápoltalak, amikor beteg voltál, hogy igenis jó viszonyban voltunk, hogy mindent megbeszéltünk….

Lehet, hogy nem voltam mindig tökéletes. Tudod, nem lehet mindig 100%-on teljesíteni. Mikor megszülettél, nekem egy új, és életem legboldogabb korszaka kezdődött. Szerettem apádat. Sokat dolgozott és szinte egyedül neveltelek. Aztán jól megcsalt, becsapott, és nagy duzzogva elment. Majd amikor beadtam a válópert, még jobban megsértődött. De békülni soha nem akart. Válni és harcolni ellenem annál inkább. Úgy hét évig, amíg ki nem mondták a válást. Ezek után mégis mindent megtettem azért, hogy ne apádat hibáztasd. Az volt a tervem és hittem, hogy meg tudom oldani…. hogy a csonka családnak ne legyen nyoma és vidáman éljünk. Mint a mesében. 🙂 Sokat betegeskedtél az asztmád miatt. Szerencsém volt, hogy olyan helyen dolgoztam, ahol tolerálták a sok hiányzást. Emlékszem a köhögős rohamjaidra, amikor éjszakánként masszíroztam a talpad, hogy végre kapj levegőt. Majd nyomás tanulni, mert akkor jártam a főiskolára. Hajnalig fent voltam, aztán reggel korán kelés és irány a suli….. A kisiskolás évek főleg a betegségek miatt voltak terheltek.  De soha nem kellett nógatni a tanulással. Kötelességtudó, rendes gyerek voltál. Büszke voltam rád és minden anyák napján, farsangon pityeregtem. Aztán amikor bekerültél a hat osztályos gimnáziumba, szembesültél vele, hogy mennyire kisfiú vagy a többiekhez képest. Sokat szenvedtél emiatt. Bevallom, én is izgultam, hogy olyan kis pöttöm maradsz, mint én….de persze ezt soha nem mondtam. A kamaszkor minket sem kímélt és ekkor voltak kemény időszakok. Ráadásul én egyedül voltam. Nem volt mellettem egy férfi, aki segített volna bármiben is. A napi feladatokban, a munkámban, a nevelésben, egyáltalán bármiben…Nem volt semmilyen támaszom, sem lelki, sem fizikai értelemben. Nekem te voltál az egyedüli biztos pont. Te voltál az, akiért érdemes volt küzdeni az elemekkel. Igen, néha így éreztem. Hogy csak küzdök, túlélek, vigasztalok, gondoskodom…. Azt gondoltam, elég erős és rátermett vagyok én ahhoz, hogy egyedül felneveljelek. Amikor kicsit keményebben kellett fellépnem veled szemben, azt nagyon nehezen tűrted. Még nagyobb volt az ellenállás így nem volt könnyű megtalálnom az arany középutat, de tény, hogy sokszor engedtem. A békesség és a nyugalom kedvéért. Irigykedve hallgattam az elvált sorstársaimat, hogy milyen jó kapcsolatot ápolnak a volt férjükkel vagy a nejükkel. Mindent megbeszélnek, egyeztetnek, együtt járnak szülőire, stb. Ez nálunk nagyon hiányzott. Soha nem láttad azt, hogy bár apáddal már nem alkotunk egy párt, de te a közös gyerekünk vagy, a nem közös életünk értelme! Igenis nem lehetsz más, mint közös feladatunk, amiért hajlandóak vagyunk mindketten áldozatokat hozni. Mondjuk akár azt is, hogy félretesszük a büszkeségünket és a sértettségünket és megpróbálunk egymással kooperálni, beszélgetni.

 Eleinte voltak férfiak, akiket közel engedtem magamhoz, de a válás után olyan sok idő telt el és olyan küzdelmes, csúnya vége lett, hogy nem volt bizalmam igazából senkihez. Csak rád akartam koncentrálni, a munkámra, a megélhetésünkre. Belefáradtam az apáddal való pereskedésbe, és nehezen tudtam elképzelni, hogy ha egy akkora szerelem így végződik, akkor hogyan leszek képes én valaha is egy másik férfit beengedni az életembe. Akkor még több lehetőségem lett volna ismerkedni, eljárni társaságba. Sokszor hívtak a barátaim, de valahogy éppen abban az időben, amikor velem voltál hétvégén. Már nagyfiú lehettél, 13-14 éves, de én nem akartalak egész estére egyedül hagyni vagy akár egész éjszakára! Kaptam a többiektől éppen elég megjegyzést, hogy túl aggódom a dolgokat, és már elég nagy fiú vagy ahhoz, hogy pár órára otthon hagyjalak….De nekem nem ment.  Már elmúltam 40 éves, amikor újra rám talált valami szerelem féle. Te persze nem fogadtad el, de hozzá kell tennem, hogy ő sem téged. Akár reménykedhettem is volna, hogy végre rendbe hozhatom az életem és úgy élünk majd, mint egy boldog család. Család!!!???? Azt hiszem, ez volt a legnagyobb probléma. Hogy nem tudtam megadni azt a nyugodt, kiegyensúlyozott családi hátteret, amire vágytál. Amire mindketten vágytunk.

Apádnak sikerült. Újra párra talált, aki még egy fiú gyerekkel is megajándékozta. Ott mindig úgy érezhetted, hogy van egy szerető bázis. Amikor velem voltál, akkor csak azt láttad, hogy anyád szerelmi élete enyhén szólva kínos és nem tud az életében felmutatni egy komoly kapcsolatot se. Egyre nagyobb lett a kontraszt az apai anyagi háttér és az enyém között. Közben elérkeztél abba a korba, amikor a pénz szerepe egyre dominánsabbá vált. Amikor egy fiúnak az apjára van szüksége. Pláne úgy, hogy az minden földi jóval és extrákkal elhalmozott.

Nem akartam versenybe szállni apáddal pénzügyekben. Nem is tudtam volna. Mégis úgy éreztem, hogy tőlem is mindent megkaptál, amire szükséged volt.  Mind anyagiakban, mind lelkiekben. A húszezres Supra cipőket, a húzódzkodót az előszobába, – amit leginkább ruha szárítónak használtál, – a bulik előtti költőpénzt vagy akár piát,….és ezek csak az anyagi dolgok. Sorolhatnám még….olyan szörnyű, hogy ezeken gondolkodom…. Arra emlékszel, amikor a haverjaid felhívtak, hogy menjek érted a Sziget-re, mert kicsit rosszul vagy? Akkor még jó fej voltam, hogy nem voltam rád dühös, amiért részeg voltál fiatal korod ellenére. Csak viccesen jegyeztem meg, hogy amíg hazaérünk, légyszi bírd ki, és ne hányj a kocsiba. Akkor nem voltál még 18. Akkor csak egy gyerek voltál, aki az anyjával jókat röhögött másnap az eseményeken. Nyilván megkaptad a hegyi beszédet is, de legalább annyira vetted komolyan, mint engem. Akkor még hálás voltál, hogy elmentem érted.  Vagy arra emlékszel, amikor közölted velem, hogy buli lesz nálunk, ugye van programom estére? Nyilván nem okozott gondot, hogy lefoglaljam magam, csak hogy te együtt lehess a barátaiddal vagy barátnőddel. Na és arra emlékszel, amikor napokig azon kínlódtunk, hogy mit vegyünk apádéknak karácsonyi ajándékba? Nyilván a pénzt is tőlem kaptad, mert akkor még nem volt külön bejáratú jövedelmed. Vagy amikor tanítottalak vezetni? Na és amikor a fotópályázatra készültél és fent voltunk a háztetőn? Mennyit röhögtünk!

Aztán egyszer csak megutáltál. Meggyűlöltél. Mert nem főztem mindig. Mert nem vettem neked azonnal alsógatyát, csak 2 hét múlva. Mert nem csináltattam ajtót a szobádra, mert nem ugrottam azonnal és nem tudtam megoldani minden problémát olyan ügyesen, mint apád. Mert elfelejtettem néha befizetni valamit, mert kiment a fejemből a sok-sok teendő miatt.  Mert szerettem egy férfit. Mert elvesztetted a bizalmad, ezt mondtad a bíróságon. Nem bíztál már benne, hogy jobb anya leszek. Mert elromlottam, mint valami rossz gép és te úgy döntöttél, hogy akkor te kézbe veszed az irányítást. Mert nem akartál segíteni. Nem akartál kérni, beszélni, támogatni, együtt megoldani….ott volt erre apád. Nem kaptad meg, ami neked járt és ezért büntetést érdemlek.  Ennél nagyobb büntetés nem kell.

Amikor még kicsi gyerek voltál, apád mindig azt mondta, hogy majomszeretettel szeretlek. Hogy ennek nem lesz jó vége, mert nem lesz belőled rendes ember. Nem értettem vele egyet, ezt ugye mondanom sem kell. Igen, túláradó szeretettel, teljes odaadással álltam melletted. Soha nem éreztem úgy, hogy túl sokat adnék. Éppen annyit, amennyire szükséged volt és amennyit csak képes voltam adni.  Teljes szívemből és lelkemből. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy hiba lenne. Abban viszont nagyot hibáztam, hogy teljes mértékben alàrendeltem magam.

Most jó lenne, ha itt lennél és képesek lennénk egy nagyot beszélgetni. Úgy, mint régen. Jó lenne, ha a szennyes mellett látnám a cuccaidat, és rád kéne szólni. Jó lenne, ha hallanám a szobádból kiszűrődő káromkodást, miközben a haverjaiddal nyomjátok a netes játékokat. Jó lenne, ha délután felhívnál a suliból és elmondanád, hogy nem történt semmi. Jó lenne, ha látnám, ahogy nézegeted reggel magad a tükörben és anyázol, hogy már megint hogy áll a hajad. Jó lenne, ha csinálhatnék neked édes-savanyút és palacsintát. Jó lenne, ha átölelnél és érezném, hogy nem ítélsz el és főleg nem nézel le. Egy kicsit sajnálod, hogy így mentél el és bízol benne, hogy majd minden jóra fordul.  Jó lenne, ha átölelhetnélek, hogy érezd: nagyon fontos vagy nekem, és bárhogyan is alakuljanak a dolgok, ez már soha nem változik meg. 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!